Székelési fájdalom

Orvos válaszol rovat
Kedves Doktor Úr/ Nő!

19 éves lány vagyok. Körülbelül 2 éve kezdődtek a panaszaim. Székletürítéskor fájdalom, később vérzés is kialakult. Eleinte aranyérre gyanakodtam, ami egy korombeli lánynál elég szokatlan, de elmentem egy szakrendelésre, ahol megállapították, hogy ez inkább sipoly, és továbbküldtek egy másik szakorvoshoz, aki azt mondta valószínűleg végbélrepedésként kezdődhetett, majd sipoly volt, de ő már csak a sipoly nyomát látja, és sebet, ami székletürítéskor olykor-olykor kivérezhet és fájdalommal jár, hiszen a sebnek nincs ideje begyógyulni a folyamatos székletürítés miatt. Felírt kúpot és kamillás ülőfürdőt javasolt. A kitüremkedő csomókra panaszkodtam, amire ő azt mondta csak szépséghiba igazából, tehát az életem végéig megmarad, de ha nagyon zavar egy pici műtéttel kimetszi majd. Ekkor érettségi előtt voltam és megbeszéltük érettségi után menjek vissza és akkor ezt a "szépséghibát" megoldjuk. A kúpokat pedig használjam és persze próbáljak kiegyensúlyozottabban étkezni is. Érettségi után rögtön visszamentem, a panaszok nem múltak el. Ekkor azt mondta, hogy a seb gyógyulóban van, körülbelül 1 év és helyrejön. A csomók (2 viszonylag nagy és esztétikailag zavaró, nem beszélve a tisztán tartás nehézségéről) kimetszésére nincs szükség, el is fognak tűnni 1 éven belül. Bevallom őszintén csalódtam, mert lehetséges, hogy ilyen téren sokaknak vannak komolyabb problémái is, láttam ezt ott a rendelőjében is. Feltételezem ezért nem volt hajlandó az én problémámat komolyabban venni és kis híján elküldeni. De őszintén szólva nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor egy ilyen szakrendelés előtt legalább 40-en várakoznak minden nap, ebből 39 ember 50 év fölötti. És én akkor 18 évesen ezt traumának fogtam fel. Kérem mondja meg nyugodtan ha én dramatizálom túl a dolgokat. Ettől függetlenül csak az orvos utasítására tudtam hagyatkozni, rostokkal teli ételeimet gyarapítottam és rendszeresen étkeztem. Szükség esetén a kúpot és az ülőfürdőt használva alkalmilag enyhítettem a tüneteimet a hétköznapjaimhoz. 1 év eltelt. A csomók még mindig ott vannak és pár viselhetőbb hónap után 1 hete újra előjött az erős vérzés és a kibírhatatlanul szúró fájdalom. A székletemet nagyon nehézkesen tudom kiüríteni. A mai nap meglehetősen kétségbeesetten írom ezt a levelet, hiszen 3x voltam ma WC-n és még mindig nem tudtam székletet üríteni, holott érzem h nagyon kellene. Nem tudom, hogy másik szakemberhez kellene fordulnom, vagy talán még jobban figyelni az étkezésemre?! És még valami: A szexuális életet lehet-e emellett folytatnom pillanatnyilag? Nem tudom, mennyiben befolyásolhatja, vagy mennyiben lehet tőle rosszabb állapotom.
Válaszát előre is köszönöm!
2011. 03. 08. | 18:12

Kedves Kérdező!
Figyeljen oda az elégséges folyadékfogyasztásra, alkalmazzon probiotikus kúrát. Átmenetileg használjon székletlazítót, hogy minden nap legyen normál állagú széklete. Keressen fel sebészeti osztályon működő szakrendelést és addig alkalmazza a kúpot. Vizsgálat után lehet eldönteni, hogy szükséges-e műtét, az elhúzódó panaszok miatt valószínűleg igen.

Orvosszakértő 2011. 03. 11. | 10:37
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close