Címke: trombózis

Aranyér eltávolítása házilag

Tisztelt Doktor! 40 éves férfi vagyok, kb. 15 éve laza a székletem, az aranyerem hol kint van, hol bent, de eddig nem zavart, mert ahogyan jött úgy el is múlt 1-2 nap elteltével. Múlt hét péntek óta elvállaltam itthon végezhető „bedolgozós” munkát, ami egész napos állással, hajlongással jár. Már aznap éreztem, hogy valami nincs rendben. Mai napon az aranyerem akkora mint 1 lóbab, se ülni se állni, semmit sem tudok. Vettem krémet rá, ma 3-szor ülő-fürdőztem és mindháromszor próbáltam visszanyomni a helyére, ami nagy fájdalom árán sikerül is valamennyire. Orvosnál sosem voltam és nem tervezem legelső látogatásomkor eme becses felemet mutogatni, mert akkor inkább a kínhalál. Kérdésem az lenne: tudok-e tenni házilag akármit, amivel felgyorsíthatom a gyógyulást. Már azon is gondolkodtam, hogy kiszúrom magamnak. Egy orvos számára biztosan idióta ötlet, talán az én számomra is, de talán egy seb gyorsabban begyógyul, mint ez a vacak. Esetleg az injekciót, ami jó erre a bajra, beadhatom-e magamnak?

Kemény csomó

Én a 30. hétben járó kismama vagyok, és körülbelül 1 hete, az első szülésem óta meglévő aranyeremben kemény és nagyon érzékeny több kis csomót tudok kitapintani. Nagyon kellemetlen érzés, főleg székelésnél rettenetesen fáj, és persze minden alkalommal vérzik. Nagyon aggódom, mert nem tudom mi ez, és nem sokára egy újabb szülés következik. Többször használok egy nap reparon kúpot és kenőcsöt, de kevés sikerrel. Oda figyelek az étkezésemre is. Külön eszem a lenmagot is. Mi lehet ez a fájdalmas pici kemény csomó? Kicsit aggódom, hogy a babának ennyi kúptól és kenőcstől nem lehet baja?

Aranyér már szülés előtt

38 hetes terhes vagyok, a 3. gyermekemet várom. A megelőző szüléseimnél kijött az aranyerem, de még gyermekágyban rendeződött a probléma. Most azonban a 37. héten egyik napról a másikra fájdalmas mogyorónyi duzzanat türemkedett ki, elkezdtem kezelni Reparon kenőccsel és kúppal, de 2 nap elteltével vérezni kezdett. A kamillás ülőfürdő valamelyest enyhítette a fájdalmakat, de mára a belső méhszájam is megnyílt, így kockázatosnak tartom a fürdőzést. A vérzés ellenére használjam tovább az említett gyógyszert, esetleg valami más készítményt? Tartok a szüléstől, mi történhet közben a már most vérző csomóval?

Aranyér elleni kezelés?

Tisztelt Doktor Nő/Doktor Úr! Édesapámnak 2. stádiumú aranyere van/volt, injekciós kezelést kapott, viszont a vérzés most újra jelentkezett, így előjegyezték fotocoagulatio-ra. Kérdésem, hogy ez pontosan mi, hogyan történik, vannak- e veszélyei, kockázatos beavatkozásnak minősül? Válaszát előre is köszönöm!

close