Címke: vastagbéltükrözés

Vastagbél polyp után kontroll

Tisztelt Doktor! Az alábbi kérdést tenném fel Önöknek: A végbelemből a végbélnyílástól számított 12 cm-es magasságban 1 cm-es tubulo-villosisos dyszplázia nélküli adenomát, a caecumból pedig 5 mm-es tubuláris enyhe hámdyszpláziás adenomát távolítottak el. A fentiek tekintetében az Önök véleménye szerint az eltávolítástól számított mennyi időn belül szükséges az újabb kontroll vizsgálat a további kóros folyamatok nagy biztonsággal történő megelőzése céljából? A másik kérdésem pedig az, ha a végbélben volt adenoma tekintetében a másikhoz képest korábbi kontroll javasolt, akkor ez esetben elegendő lehet-e a végbél tükrözés?

Végbélnyílás pontos vizsgálata

Tisztelt Doktornő! A colonoscópia során nem látták volna, ha van valami elváltozás a végbelen? Azt írta az orvos, hogy visszafelé vezetve a nyálkahártya teljesen ép.

Bélkorgás, intenzív bélmozgás

Tisztelt Doktornő/Úr! Tavaly tavasszal voltam vastagbéltükrözésen, ahol mindent rendben találtak. Bélkorgás és intenzív alsó hasi bélmozgás, tartós hőemelkedés miatt utalt be a belgyógyász. (Hasi UH negatív, labor rendben, fekateszt negatív) A tükrözés után kicsit megnyugodtam, hogy vastagbél daganat kizárható, de a panaszaim továbbra is megvannak: továbbra is korognak a beleim, néha lazább a székletem, hőemelkedésem mindig megvan, 37 fok alá ritkán megy. Néha már enyhén fájdogál a hasam bal oldala, illetve a gyomrom is.Hajnalonként olyan érzésem van, mintha hallanék valami folyadékot spriccelni egyik bélszakaszból a másikba Egyébként három éve műtöttek epekővel, eltávolították az epehólyagomat. Kérdésem, hogy ismételt tükrözésre lenne szükségem? Vagy hogyan lehetne kideríteni mi a bajom?

Nyákos széklet

Tisztelt Doktornő, Szeretném kikérni a tanácsát a következő esetet illetően. Problémám, hogy a székletemmel, -vagy anélkül - gennyes nyák távozik a szervezetemből. Voltam vele gasztroenterológián, csináltak vérvételt, vizelet, székletvér vizsgálatot, és hasi uh-t, de nem találtak semmi rendellenességet. Így további vizsgálat nem lesz. Azonban a napokban még intenzívebben tapasztalom ezt a gennyes váladékot, (igaz, ritkán). Ön szerint szükséges még egyéb vizsgálat (esetleg ételallergia, esetleg parazita vizsgálat, bármi!?). Van olyan dolog aminek ez a hatása, és amivel együtt lehet élni?

Teszt

Üdvözlöm! Én úgy hallottam. hogy létezik egy olyan teszt, amit itthon lehet elvégezni, és nem kell megtükröztetni magam. Ez a teszt a vizelet alapján mutatja ki, hogy van-e esetleg valamiféle elváltozásom.

Mi lenne a hatásos gyógyszer aranyérre?

Tisztelt Doktornő! Férjem hónapok óta szenved aranyerével. Különböző kúpokat és kenőcsöt használt, de párnapos jobblét után újra kezdődnek a nyomó fájdalmak, időnként vérzések. Használta a reparon és az aurobin kenőcsöt, és a Ritter kúpot. Kérem ha tud segítsen, hogy mi lenne a hatásos gyógyszer.

2 és fél éves kislányunknak aranyere van

Tisztelt Doktor! 2 és fél éves kislányunknak aranyere van, székeléskor „kijön” neki majd vissza is húzódik. Háziorvosunk végbéltükrözést javasolt. Mi természetgyógyászhoz fordultunk és most krémmel kezeljük. Minden nap van széklete, de az aranyér még mindig megvan bár a székletürítés már nem fájdalmas kislányunknak. Kérdésem, hogy krémmel megszüntethető teljesen a panasz?

Polip műtét után

Tisztelt Doktor! Egy éve távolítottak el egy kis méretű polipot a vastagbél alsó szakaszából. Sajnos a végbelemet annyira megsértették, hogy fél évig proktológushoz jártam, aki kúpokkal rendbe hozta. Most egy év eltelte után újra kéne vastagbéltükrözésre mennem, de félek, hogy az aranyeremet felsérti a vizsgálat megint. Az lenne a kérdésem, hogy a székletvér vizsgálatból kimutatható-e az esetleges polip, vagy az ESG kimutatja-e?

Alhasi görccsel és hőemelkedés

Tisztelt Doktor! Múlt év decemberében bal alhasi görccsel és hőemelkedéssel járó tüneteim voltak. Az UH vizsgálat szerint az uterus bal oldalánál a sigma bél fala kb. 5 cm hosszúságban vastagabbnak látszik, kb. 11mm-es kontúrja egyenetlen. A pár napra rá készített CT. (melynek során kontrasztanyagot nem mertek beadni) azt írja: a sigmának megfelelően több kis diverticulum látható, az orális harmadban a conturok kissé elmosódottak, mely gyulladásra utalhat. Itt már méretek nem olvashatóak. Gyulladáscsökkentők után mérséklődtek a panaszaim, de ennek ellenére, néha enyhe nyomásérzékenységet érzek a has bal oldalán. Az orvosom a gyógyító eljárás kapcsán a bélkiültetést is megemlítette, bár colonoszkópia még nem történt, az akkori gyulladás miatt. Mennyire van reális esélye egy ilyen kiültetésnek? Milyen stádiumnak kell ahhoz lennie, hogy ilyen történjen? Mennyire kell megijednem?

Vastagbél gyulladás gyógyítható?

Tisztelt Doktor! 1995-ben diagnosztizált vastagbél gyulladás a teljes hosszra. Salazopirint szedek folyamatosa. Székletem rendben van, súlyfelesleggel küzdök. Hasi fájdalmaim vannak alkalmanként. Rendszeresen napi fogyasztásom egy nagy csomag szotyi. Van egy aranyerem ami erősebb székelés esetén vérzik. Teljesen kezdődő állapotban volt a vastagbél gyulladás megállapítva salofálk kuppal és cerukállal évekig tünetmentes volt. Rosszabbodhatott e az állapotom a leírtak alapján? Gyógyítható e betegség?

close