Aranyeres probléma

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktornő!

Aranyeres problémámmal kapcsolatos kérdéseimet szeretném feltenni önnek. 23 éves vagyok, most másodszor jelentkezik nálam ez a probléma (először 18 éves koromban jelentkezett és azóta tünetmentes voltam). Mikor először jelentkezett a probléma, akkor orvosnál jártam és ezeket a gyógyszereket ajánlotta: Detralex tabletta és Doxiproct OM kenőcs, emellett egy kúpot is javasolt ám ennek nevét sajnos már nem tudom (drapp színű kúp volt ha ez bármit is segít). Akkor pár nap alatt el is múlt minden tünet, vissza is húzódott és 5 évig nem is újult ki. Most azonban mintha kicsit nagyobb is lenne, nagyjából egy kisujj ujjbegynyi, talán kicsit kisebb (ez már súlyosnak számít?) és nem is múlik olyan hamar (Dec. 20-án vettem észre először, azonnal el is kezdtem a kezelését). A korábban említett tablettából naponta hármat veszek be elosztva a nap folyamán, illetve a krémet olyan sűrűn használom amennyire csak tudom, naponta 5-6-szor krémezem be. Jelenleg annyit sikerült elérnem, hogy a tünetek sokat enyhültek, de azért még érezni, ha összeszorítom a záróizmaim enyhe szúrást érzek pár másodpercig és bizonyos üléspozíciókban is érzem. A színe a kezdeti lilásról mára már inkább bőr színű lett, de mindezek ellenére a mérete nem változott. Az lenne a kérdésem, hogy ismét forduljak-e orvoshoz, vagy elég ha folytatom a fentebb leírt kezelést, illetve javasol-e más (hatékonyabb) gyógyszerek használatát? Illetve milyen kúpot ajánlana, valamint számíthatok-e ilyen kezelés mellett arra, hogy ismét teljesen visszahúzódik és tünetmentes leszek, vagy érdemes lenne fontolóra venni a műtétet?

Köszönettel!
2013. 12. 24. | 12:25

Kedves Kérdező!

Mindenképpen keressen fel egy szakorvost, és a megfelelő vizsgálat után, az általa ajánlott kezelést alkalmazza. Megelőzésként javaslom a helyes, rostban gazdag táplálkozást, az elegendő folyadékbevitelt és a rendszeres testmozgást. Kerülendő a túlzott fizikai terhelés és nem árt odafigyelni a lelki egészségére is.

Minden jót kívánok!

Orvosszakértő 2013. 12. 26. | 15:02
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close