Emésztőszervi panaszok

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktor!

Két kérdésem lenne, és elnézést kérek, hogy nem tudom röviden ezt leírni, de már a poklot járom, mert sajnos ha orvosnál járok, időhiány miatt nem mondok el mindent, mert már bele is fáradtam, meg félénk vagyok és nem akarom feltartani az állandóan hosszú sort. Ha sürgetnek, akkor már nem tudok beszélni.

- Másfél éve vannak ismétlődő panaszaim, mint hányinger,hasi fájdalom, puffadás, görcsölés, időnként hasmenés. Ilyenkor 2-3 napig feküdnöm kell, mert felkelni sem igen bírok, ami teljesen kiborít, mivel mozgékony típus vagyok.
Fogytam 10-12 kg-ot. Amikor sikerül egy kg-ot felszedni, jön a rosszullét és két kg újra lemegy.
Egyszerűen nem tudok hízni, ami már nagyon elkeserített.
Voltam gyomortükrözésen többször is: reflux, savas-epés visszafolyás, gyomorhurut.
Hetedik éve szedem a Nexiumot, a helicobaktert négyszer próbálták "kiirtani", de nem sikerült.
Azóta antibiotikumot nem tudok bevenni, egy szem után olyan rosszul leszek, hogy infúzió szükséges (hányinger,hasmenés, ájulásérzet).

Nagyon nehéz így írásban, mert rövid akarok lenni, de ha nem írok le fontos dolgokat, akkor nem is kaphatok pontos választ.
A Nexium helyett próbáltak adni mást, de a mellékhatások mindig jelentkeztek, ezért maradt ez.
Nem okoz-e nagy károsodást, hogy sok éve szedem a Nexiumot?

Sajnos a beleimmel is van valami gond, mert másfél éve erős görcseim szoktak lenni.
Leírhatatlanul félek a vastagbél tükrözéstől, de most már nem halaszthatom tovább, mivel újra véres-váladékos hasmenésem van.
Most írták ki az időpontot június15-re, de időm sem volt kérdést feltenni, mert kérték a következő beteget.
A hashajtóval kapcsolatban szeretnék kérdezni.
Sajnos én már nagyon szenvedek egy kisfokú hasmenéstől is. Voltam már vastagbél tükrözésen, akkor az X Pre-et kaptam, amitől volt rosszullétem, de kibírtam. Ez 6 éve volt, de azóta mindenre rosszul reagálok sajnos.
Most Picoprep-et kaptam. Tudom, hogy mindennek van mellékhatása, csak itt azt is leírják, hogy akinek Colitise van, vagy Chron-betegsége az nem kaphatja ezt a hashajtót.
Nekem van colitisem, a chron az kérdéses a másfél éve tartó hasmenések miatt.
Ahhoz az orvoshoz nem tudok visszamenni, telefonon elérhetetlen, hogy ezeket megkérdezzem.
Tehát nem tudom mit tegyek? Milyen hashajtót használjak, ami a legkíméletesebb, mert a legegyszerűbb hashajtótól is rosszullétem volt, amikor még használtam.
Szeretném, ha megnyugtató választ kapnék, hogy mégis mi lenne a legjobb megoldás erre.
Ha már két hétig most idegfeszültségben élek, legalább a hashajtótól ne kellene félnem. Ez egy rémálom!!

Mindenféle megoldást szívesen fogadok, mert a félelem már teljesen kikészít.


2011. 05. 25. | 09:54

Kedves Kérdező!
A hosszan tartó Nexium-szedés nem szokott gondot okozni.
A jelenleg ismert egyik legkíméletesebb hashajtót kapta, a véres hasmenés pedig mindenképp indokolja a vastagbéltükrözést. Ne féljen az előkészülettől, remélhetőleg a vizsgálat meghozza a diagnózist és ezzel együtt a kezelés lehetőségét is.

Orvosszakértő 2011. 05. 30. | 13:48
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close